Érdekegyeztetés előtt
|
Az érdekegyeztetés előtt egyeztetni szeretne a kormány.
Az elmúlt négy hónap során nem került sor az Országos Érdekegyeztető Tanács ülésére. Azóta szinte nem telt el úgy hét, hogy ne kifogásolták volna az érdekvédők ennek a fontos testületnek az összehívását. Ezért üdvözölték a munkavállalók és a munkáltatók egyöntetűen a kormány bejelentett szándékát az OÉT mielőbbi összehívásáról. Pontos időpont még nincs, de szándék már van.
|
VASASOK - Pozitív példa
|
Pozitív példa az ISD Dunaferr Zrt., állapították meg a Vasas Szakszervezeti Szövetség Dunaújvárosban tartott kihelyezett elnökségi ülésén. A jelenlévők a munkaügyi kapcsolatok rendszeréről tanácskozva a vasgyári válság folyamatát és tanulságait is elemezték. Áldozatvállalás és kompromisszumkészség - mindkét fél részéről; így summázhatók a szakszervezeti tanácskozás tanulságai a Vasas Szakszervezeti Szövetség közleményében megfogalmazottak alapján.
|
Levél a Köztársasági Elnök Úrhoz
|
Az Országgyűlés a nyári rendkívüli ülés zárónapján elfogadott úgynevezett „saláta törvényben” lehetőséget és egyben felhatalmazást adott a kormány számára, hogy az 1992-ben - a kormány, valamint a szakszervezetek által közösen alapított - Magyar Nemzeti Üdülési Alapítványt egyoldalú döntéssel megszüntesse és átalakítsa állami többségű nonprofit gazdasági társasággá, kisebbségbe szorítva a munkavállalói érdekképviseleteket. A szakszervezetekkel semmiféle egyeztetésre nem került sor, azok tiltakozása ellenére született meg a döntés.
Mivel a rendelkezés meggyőződésünk és szakértői vélemények szerint is sérti az alkotmány és több törvény rendelkezéseit, szerdán, augusztus 4-én négy szakszervezeti konföderáció a köztársasági elnököt arra kérte, hogy a törvényjavaslatot küldje meg az Alkotmánybíróságnak a 130. § alkotmányosságának előzetes vizsgálata céljából.
|
Népszavazás nyugdíj ügyben
|
A Magyar Vegyipari, Energiaipari és Rokon Szakmákban Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége nevében Kiss Béla, a VDSZ alelnöke nyújtotta be azt a népszavazási kérdést, amely arra irányul, hogy 40 év szolgálati idő után igénybe vehető legyen az öregségi nyugdíj a nyugdíj csökkentése nélkül. Az Országos Választási Bizottság (OVB) pénteki ülésén a testület ezt, valamint az ugyanilyen tartalmú országos népi kezdeményezést is hitelesítette.
|
Egyenes beszéd
|
Mindenki jól jár?
Fokozatosan vezetné be az új egykulcsos adórendszert a kormány. Az MSZOSZ szerint csak az adójóváírás és a minimálbér megfelelő szabályozásával biztosítható, hogy ne csökkenjen a munkavállalók nettó kereset...Ez volt a témája az ATV "Egyenes beszéd" című műsorának tegnap (2010. július 29.) este. Pataky Péter, az MSZOSZ elnöke Kálmán Olga szerkesztő riporter kérdéseire válaszolt.
|
250
|
Megjelent az MSZOSZ Infó kettőszázötvenedik lapszáma.
A tartalomból:
- Az MSZOSZ Állásfoglalása
- Herczog László: a szakszervezetnél se ártana a belső demokrácia erősítése
- Végre az emberért - a válságból a globális igazságossághoz
- Dán tapasztalatok
- Régi idők emlékei
- Tagszervezeti hírek
|
Állásfoglalás
|
Az MSZOSZ Elnöksége állásfoglalása a kormány "Egyes gazdasági és pénzügyi tárgyú törvények megalkotásáról, illetve módosításáról" címen beterjesztett törvényjavaslatáról
|
VASAS Nyári Egyetem
|
Miskolc, a nyitott kapuk városa - igaz ez a mondás a VASAS Nyári Egyetemére is, ahol országosan közel 130 tisztségviselő, illetve tag vett részt a VASAS legnívósabb, legnagyobb éves képzési rendezvényén. A huszonkettedik rendezvénynek a város egyik legismertebb háza, a VASAS tulajdonú Bartók Béla Művelődési Ház adott otthont.
|
DUNAFERR
|
KÖZÖS SAJTÓKÖZLEMÉNY.
Az ISD DUNAFERR Társaságcsoport, a DUNAFERR DV. Vasas Szakszervezeti Szövetség, és a DUNAFERR Ifjúsági Szervezet közös közleményt adott ki.
|
Vasas Szövetségi Érdemérem
|
Elismerés a volt miniszternek.
A Vasasszakszervezet elnöke, Balogh Béla a Szövetségi Tanács legutóbbi ülésén Szövetségért Érdeméremmel tüntette ki Dr. Herczog László volt szociális és munkaügyi minisztert.
|
ITUC 2. kongresszus - június 24.
|
"Végre az emberekért - a válságból a globális igazságossághoz".
2010. június 21-én megkezdte munkáját a Nemzetközi Szakszervezeti Szövetség második kongresszusa. A kanadai Vancouverben több mint 1400 szakszervezeti küldött ült asztalhoz, hogy 155 ország 175 millió szervezett dolgozóját tömörítő 311 tagszervezet nevében megvonja a négy éve alapított szervezet akcióinak, politikájának mérlegét és megfogalmazza a globális kihívásokra adandó válaszokat.
A Nemzetközi Szakszervezeti Szövetség kongresszusának harmadik napja mozgalmasra sikerült - a szervezet politikai programjának vitája mellett - az ENSZ által a Közszolgálat Nemzetközi Napján - látványos demonstrációra került sor, a globalizáció igazságossá tételéért, az alapvető közszolgáltatások megőrzéséért.
|
Befejezte munkáját a Nemzetközi Szakszervezeti Szövetség 2. kongresszusa.
|
Új főtitkár és elnök, az MSZOSZ a főtanács tagja
Pénteken a határozatok elfogadásával, a vezető tisztségviselők és testületek megválasztásával befejezte öt napos munkáját a Nemzetköz Szakszervezeti Szövetség második kongresszusa. A kanadai Vancouverben 176 millió szervezett munkavállaló nevében a 312 tagszervezet küldöttei egyhangúlag az ausztrál Sharan Burrow-t választották meg főtitkárnak, aki a leköszönő Guy Rydertől veszi át a szervezet napi irányítását.
|
Rugalmas nyugdíjazás
|
A Vasas Szakszervezeti Szövetség Szövetségi Tanácsának álláspontja szerint a továbbiakban is biztosítani kell a rugalmas nyugdíjba vonulás lehetőségét a magas szolgálati idővel rendelkezőknek az öregségi nyugdíjkorhatár elérése előtt.
|
A Vasas szolidáris a közszférával!
|
A Vasas Szakszervezeti Szövetség Szövetségi Tanácsa tiltakozik a Parlament által hozott új törvény ellen, mely szerint a jövőben indoklás nélkül lehet felmenteni munkakörükből a közigazgatásban dolgozó munkavállalókat!
Aggályosnak tartjuk, hogy az indoklás nélküli felmondás alapot adhat arra, hogy a munkájukat magas szakértelemmel és lelkiismeretesen végző emberek egy része politikai okok miatt kerüljön ki munkahelyéről.
|
Állásfoglalás
|
A Magyar Szakszervezetek Országos Szövetsége
ÁLLÁSFOGLALÁSA
a nyugdíjrendszer átalakításáról
Az MSZOSZ határozott álláspontja, a nyugdíjrendszer átalakítása csak akkor lehet eredményes, ha rendszerben gondolkodva, egy átfogó, minden szegmensre kiterjedő, egységes, biztosítási alapon nyugvó reform valósul meg.
|
2009-2010 május
|
A bérmegállapodás tapasztalatai az MSZOSZ területén
A Magyar Szakszervezetek Országos Szövetsége minden évben, május végén összegzi a tagszervezeteknél megkötött bérmegállapodásokat. Az időpont megválasztása eltér a hagyományos (januártól-decemberig tartó) gazdasági évtől, hiszen a legtöbb munkahelyen tavasztól-tavaszig kötik a megállapodásokat.
|
SEGÍTÜNK!
|
Az egész ország megrendülten követte az ország több területét sújtó árvíz csapásait, együttérezve a katasztrófával sújtott családokkal. Az együttérzés mellett megindultak a segélyszállítmányok is az ország minden részéből. A Magyar Szakszervezetek Országos Szövetsége és tagszervezetei ugyancsak akciókat szerveznek az árvízkárosultak megsegítésére. A központi segélyakciók mellett a szövetség tagszervezeti közvetlen támogatást is nyújtanak a bajbajutottaknak. A konföderáció tagszervezetei közül például a Postás Szakszervezet, a Vasutasok Szakszervezete, a Vasas Szakszervezeti Szövetség, a Távközlési Szakszervezet, a Mezőgazdasági, Erdészeti és Vízügyi Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége, az Élelmezésipari Dolgozók Szakszervezetinek Szövetsége és az MSZOSZ Nyugdíjas Szövetsége is arra kéri tagjait, és mindazokat, akik tenni akarnak a bajbajutottakon, hogy járuljanak hozzá a károk enyhítéséhez. A segítségnyújtás konkrét lehetőségeiről az MSZOSZ honlapja részletesen tájékoztat.
|
ÁRVÍZ! SEGÍTSÜNK!
|
Az országban nyolc megye van veszélyben. Tizenkét települést zárt el az árvíz Borsod-Abaúj-Zemplénben. De mi lesz, ha levonul az ár? Mi marad a víz után? Mi lesz az emberekkel, a családokkal?
Segítsünk!
|
Könnyűipari Ágazati Párbeszédbizottság
|
A Duna Televízió Váltó című műsorának különszáma legutóbb a hazai ruhaipar helyzetével foglalkozott. Témái között szerepelt: a kormány egyik választási ígérete volt, hogy tíz év alatt egymillió új munkahely jön létre. Ebből mennyi jöhet létre ebben az ágazatban? Mi a helyzet az utánpótlással? Az esélyegyenlőség sajátosságai a könnyűiparban, a nemzetközi gazdasági helyzet hatásai, külföldi és hazai kilátások...
|
Magánbiztonsági Ágazati Párbeszéd Bizottság
|
Erős lehűlés az ágazati párbeszédben
Sajnálatos módon a Magánbiztonsági Ágazati Párbeszéd Bizottság (MBÁPB) 2010. június elsején megtartott ülésének - előzetesen meghirdetett - napirendjét felülírta a munkaadói oldalt képviselő Magánbiztonsági Vállalkozások Munkaadói Szövetsége (MBVMSZ) előző napon tartott közgyűlésének határozata. A határozat értelmében a munkaadói oldal érvénytelennek tarja a Magánbiztonsági Ágazati Kollektívszerződés (MBÁKSZ) mellékletét képező bértáblázatot. Azt a bértáblázatot, amelyet maguk a munkaadók képviselői terjesztettek a MBÁPB elé és a munkavállalói oldal elfogadott.
A MBVMSZ közgyűlése a saját képviselőinek határozatát semmisítette meg.
|
MSZOSZ Nőképviselet
|
Május 29-én tartotta az MSZOSZ Női Választmány III. Kongresszusát. Az elmúlt négy év beszámolójának és a következő időszak programjának elfogadása mellett, sor került az SZMSZ módosítására is. Új nevet vett fel a szervezet: Magyar Szakszervezetek Országos Szövetsége Nőképviselet. Elnöknek Cseh Zsuzsannát, a Bőripari Dolgozók Szakszervezetének alelnökét, alelnöknek Schmidt Bélánét, a VASAS Szakszervezeti Szövetség delegáltját választották meg a küldöttek.
|
Nyílt levél
|
AZ MSZOSZ NYÍLT LEVELE A KIJELÖLT MINISZTERELNÖKHÖZ
A Magyar Szakszervezetek Országos Szövetségéhez tartozó ágazati szakszervezetek vezetői felhívással fordulnak Orbán Viktor kijelölt miniszterelnökhöz.
|
Demonstráció a VÉRT-ért!
|
2010. május 18. - Viharos szél, reggeli zápor, zászlók, transzparensek, felfokozott érzelmek, ugyanakkor méltóságteljes várakozással fogadta mintegy másfél ezer erőművi dolgozó az ország különböző pontjairól érkező, szolidaritásukat jelenlétükkel is kifejezni akaró embereket a Vértesi Erőmű bejáratánál. Többek között a Paksi Atomerőműből, a Mátrai Erőműből, a szakszervezeti konföderációktól érkeztek demonstrálók. Valamennyien azt kívánták hangsúlyozottan a közgyűlés tudomására hozni, hogy nélkülük ne szülessen döntés. A szónokok, a szakszervezeti vezetők kifejtették az erőmű működésével kapcsolatos gazdasági, környezetvédelmi, társadalompolitikai érveiket, amelyeket „Petíció” formájában, írásban is eljuttattak a közgyűlés résztvevőinek.
|
Demonstráció
|
2010. május 18. 9.30-as kezdéssel a Vértesi Erőmű előtt demonstrációt tartunk.
|
Tiltakozunk!
|
A Bánya- Energia- és Ipari Dolgozók Szakszervezete és az Egyesült Villamosenergia-ipari Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége a leghatározottabban tiltakozik a Vértesi Erőmű tervbe vett azonnali bezárása ellen. Sajtótájékoztatón ismertették ellenvéleményüket, sorakoztatták fel azokat az érveket, tényeket, adatokat, amelyek alátámasztják a tervbe vett eljárásokat. A sajtótájékoztatón Rabi Ferenc, a BDSZ elnöke, Gál Rezső, az EVDSZ elnöke, és Téglás József, a DUVISZ elnöke egyaránt megfogalmazta: az erőműnél nincs csőd közeli helyzet, rendben van a likviditása, a tavalyinál kedvezőbb áron, olcsóbban tudnak villamosenergiát előállítani, a működést érvényes megállapodások, szerződések rögzítik.
|
BDSZ-EVDSZ közös sajtótájékoztató
|
A Bánya-, Energia- és Ipari Dolgozók Szakszervezete (BDSZ) és az Egyesült Villamosenergia-ipari Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége (EVDSZ) közös sajtótájékoztatót tart a Vértesi Erőmű tervezett csődeljárásával, felszámolásával, végelszámolásával kapcsolatban. A Vértesi Erőmű Zrt. Igazgatósága 2010. május 18–ra összehívta a Társaság közgyűlését, amelynek témái között szerepelnek a fentiek. A BDSZ és az EVDSZ az ezzel kapcsolatos napirend visszavonását kéri.
Az érdekvédők tájékoztatják a sajtótájékoztató résztvevőit az okokról és a visszavonás igénylésének részletes indoklásáról. A sajtótájékoztató időpontja és helyszíne: 2010. május 14. 10:30 óra, BDSZ székház (1068. Budapest, Városligeti fasor 46-48. I. em.).
|
SZISZ kongresszus
|
Új elnöke van a Szakszervezeti Ifjúsági Szövetségnek.
A 2010. május tizenötödikén megtartott IX., soron kívüli kongresszus delegáltjai Fodor Ritát, a Vasas Szakszervezeti Szövetség tagját, a Dunaferr Ifjúsági Szövetség vezetőségi tagját választották meg a SZISZ elnökének.
|
TE Ganz-Röck
|
Rendkívüli döntés hétfőn
A TE Ganz-Röck Zrt. kiskunfélegyházi gyárának dolgozói május 14-én ismét munkásgyűlést tartottak. A megbeszélést követően Kengyel Gábor, a Vasas Szakszervezet helyi bizottságának a titkára a következőkben összegezte a helyzetet: a cég vezetői megismételték, a gyár működését fenn akarják tartani, ugyanakkor az elmaradt béreket jelenleg nem tudják kifizetni. Ez a munkavállalói kör számára elfogadhatatlan. Molnár István, a sztrájkbizottság elnöke közölte: az eddigi sztrájkok nem hoztak eredményt, most is kevés a munka, akadozik a termelés. Ebben a helyzetben a dolgozók a rendkívüli felmondásról fognak dönteni hétfőn. Sárosi Péter, az MSZOSZ Dél-alföldi Regionális Képviseletének vezetője úgy fogalmazott, a tömeges rendkívüli felmondás a végső eszközök egyike. A munkások úgy látják ez lehet az egyetlen megoldás arra, hogy kiderüljön a vállalatvezetés valós szándéka, illetve, hogy az álláskeresői segély révén pénzhez juthassanak.
|
TE Ganz-Röck
|
Zaklatott, feszült hangulatban kezdődött ma (2010. május 13.) a munkásgyűlés a Ganz-Röck kiskunfélegyházi gyárában. A cég a dolgozók képviselőivel aláírt legutóbbi megállapodást ismételten „felrúgta”, már megint nem fizeti a jogos járandóságokat. A nemrégiben kinevezett, új vezérigazgató tájékoztatását felháborodás követte. A Vasas Szakszervezeti Szövetség jelen lévő képviselője kifejtette: a cég ígéretei hiteltelenek, cselekedetei törvénysértőek. A helyi sztrájk- és szakszervezeti bizottság haladéktalanul dolgozza ki javaslatait, amelyeket a holnap (2010. május 14.) 9:00 órára összehívott munkásgyűlésen ismertessen. Ezeket a javaslatokat a munkásgyűlés vitassa, majd szavazza meg. A Vasas Szakszervezeti Szövetség, mint ahogy eddig is, minden szakmai segítséget, a szakszervezet tagjainak ezen felül egyéni képviseletet megad, a munkavállalók érdekvédelme, érdekérvényesítése tekintetében.
|
Május 1.
|
A munkavállalók nemzetközi napja alkalmából az Európai Szakszervezeti Szövetség megerősíti, hogy Európa jövőjét nem lehet csak a bizonytalan foglalkoztatásra alapozni. Az unió és a tagállamok a foglalkoztatás minőségének, a társadalmi befogadás előmozdításának, a növekvő egyenlőtlenségek csökkentésének kihívásaival néz szembe, a jelenlegi gazdasági és társadalmi viszonyok, globalizációs gondok fényében.
|
Korkedvezmény - az egészség a legdrágább kincs
|
A Magyar Vegyipari, Energiaipari és Rokon Szakmákban Dolgozók Szakszervezeti Szövetségének (VDSZ) Elnöksége áttekintette a „Koncepció a korkedvezményes nyugdíjazásra jogosultság megállapításához kapcsolódó kockázatértékelési rendszerről” szóló dokumentumot.
A VDSZ Elnökségének véleménye, hogy a dokumentum nem tekinthető koncepciónak csak munkaanyagként kezelhető, mert a szerzők szakmai okfejtésen kívül nincs konkrét javaslat.
A dokumentum, ilyen formában elfogadhatatlan a munkavállalók számára, mert nem terjed ki:
- a munkaszervezés kérdésére,
- a munkaidő-, pihenőidőre,
- a munkakörökben különböző expozíciós időre,
- a műszakos és nagy terhelés alatt lévő munkavállalók többlet szabadságára, és a munkaközi szünetre,
- nem említi meg a túlmunka korlátozását olyan munkakörökre, amelyek egészségkárosítóak,
- szóba se hozza, a műszakos munkavállalók egyedi életvitelének egészségre ható negatívumokat.
|
TE Ganz-Röck
|
A kiskunfélegyházi Ganz-Röck gyárban ma (2010. május 13.) 9 órától munkásgyűlés lesz.
A több mint egy éve egzisztenciális bizonytalanságban lévő munkavállalók - az eddig megtartott két és félórás figyelmeztető és a korábban felfüggesztett 12 napos sztrájkot követően – „szigorú” lépések megtételére kényszerülhetnek, amelyhez a szükséges támogatást, illetve szakértői hátteret a Vasas Szakszervezeti Szövetség biztosítja.
|
Május elseje, a munka, a munkások ünnepe
|
Tisztes megélhetést biztosító, legális munkahelyeket - hangsúlyozta Pataky Péter, az MSZOSZ elnöke ünnepi beszédében.
Május elsejét idén is a Városligetben ünnepelte meg a Magyar Szakszervezetek Országos Szövetsége, a Szakszervezetek Együttműködési Fóruma (SZEF), az Értelmiségi Szakszervezeti Tömörülés (ÉSZT), valamint a Fegyveres és Rendvédelmi Dolgozók Érdekvédelmi Szövetsége. A délelőtti nagygyűlésen felszólalt Pataky Péter, az MSZOSZ elnöke, és Renzo Ambrosetti, az Európai Fémipari Szakszervezetek Szövetségének svájci elnöke.
NYILATKOZATOK
|
Szolidaritási demonstráció
|
Ne a dolgozók fizessék a görög mentőcsomag igazságtalan árát!
Szolidaritási demonstráció
2010. május 5.-én 17.00 órától
a Görög Köztársaság budapesti nagykövetsége előtt (1063 Budapest, Szegfű utca 3.).
|
A szakszervezetek biztonságosabbá teszik a munkát
|
Április 28-án tizenötödik alkalommal emlékeznek világszerte a munkahelyi balesetekben elhunyt és megsérült dolgozókra.
A szakszervezetek által kezdeményezett emléknapon ezekre a munkavállalók és családjaik, a társadalmak életét nem kis mértékben befolyásoló problémákra irányul a figyelem. Olyan gondokra, melyek túlnyomó részt megelőzhetők lennének - a dolgozók egészségének, a munkahelyek biztonságának, minőségének szem előtt tartásával, az érintettek felelősségének komolyan vételével.
|
20 éves az MSZOSZ
|
A Magyar Televízió II. csatornáján 2010. május elsején 10 óra 55 perces kezdettel mutatják be a „20 éves az MSZOSZ” című dokumentumfilmet.
|
MSZOSZ-OS
|
A Magyar Szakszervezetek Országos Szövetsége /MSZOSZ/ az Országos Sportszakszervezet /OS/ közreműködésével 2010. május elsején megrendezi az I. MSZOSZ Kispályás Labdarúgó Tornát. A mérkőzéseket a Városliget Sportcentrum területén (Budapest, Városligeti sétány /Ajtósi Dürer sor oldalán/) tartják meg. Minden érdeklődőt szeretettel várnak.
|
Találkozzunk az EMLÉKKŐ-nél
|
MEGHÍVÓ
A magyarországi szervezett dolgozók 120 éve ünnepelték először május elsejét a munka ünnepeként.
A Magyar Szakszervezetek Országos Szövetsége ebből az alkalomból szeretettel meghívja 2010. április. 30. (péntek) 1330 órára, a budapesti városligeti emlékkőnél (Dózsa György út - Ajtósi Dürer sor sarka) tartandó MEGEMLÉKEZÉSRE.
KÉRJÜK, HOZZON MAGÁVAL EGY SZÁL VIRÁGOT!
|
ÉLJEN MÁJUS 1.
|
Május elsején, 10 órai kezdettel, a nagyszínpadnál, a városligeti napozóréten "SZAKSZERVEZETI NAGYGYŰLÉST" tartunk, amelyre mindenkit szeretettel várunk!
MSZOSZ
|
A TISZTES BÉREKÉRT
|
A Húsipari Dolgozók Szakszervezete (HDSZ) 2010. április 12. (hétfő) 14 órakor országos szolidaritási demonstrációt tart Szolnokon, a Vágóhíd utcában, a Debreceni Csoport Húsipari Kft. központi gyára előtt.
|
MAVESZ – VDSZ KÖZÖS NYILATKOZAT
|
A Magyar Vegyipari Szövetség (MAVESZ) és a Magyar Vegyipari, Energiaipari és Rokon Szakmákban Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége (VDSZ) a Vegyipari Ágazati Párbeszédbizottság (VÁPB) keretében megtárgyalta a Nemzeti Fenntartható Fejlődési Tanács által kidolgozott törvénytervezetet, az éghajlat védelméről. Amennyiben az Országgyűlés változatlan tartalommal fogadja el, az alapvetően érintené – a nemzetgazdaság több más fontos ágazatához hasonlóan - a magyar vegyipart és a foglalkoztatást is.
|
TE Ganz-Röck
|
A Vasas sztrájk és szakszervezeti bizottság, valamint a munkáltató között 2010. március 26-án történt megállapodás ellenére sem kapták kézhez fizetésüket határidőig a cég dolgozói. A Vasas sztrájk és szakszervezeti bizottság a holnapi nap hoz döntést a további lépésekről, mérlegelik a sztrájk folytatását, a felszámolási eljárás beindítását.
|
IV. OÉT TOP Kupa
|
Munkavállalók, munkáltatók és a kormány tagjai mérték össze tudásukat március harmincadikán a labdarúgópályán. A 2008. őszén elindított rendezvény célja, hogy a sport segítségével hívja fel a figyelmet a társadalmi párbeszéd fontosságára.
A munkavállalók számára igazi sikertörténetről van szó, hiszen az eddig megrendezett négy alkalom közül, immár harmadjára nyerték meg a tornát.
|
Az MT változásai
|
A "Munka Törvénykönyvének változásai" címmel szervez előadást az érdeklődőknek a Vasas Szakszervezeti Szövetség.
Az egynapos nyitott képzés időpontja: 2010. április 20. Kezdési időpont: 10.00 óra.
HELYSZÍN: Vasas Szakszervezeti Szövetség Székház; (Budapest, Magdolna utca 5.-7.; I. emelet 122.)
JELENTKEZÉSI HATÁRIDŐ: 2010. április 15.
JELENTKEZÉSI CÍM: gombos.m@vasasszakszervezet.hu
|
HDSZ
|
2010. március 31-én Budapesten ülést tartott a Húsipari Dolgozók Szakszervezetének Országos Sztrájkbizottsága. A testületnek azt a tényt kellett megállapítani, hogy a sztrájkkészültség bejelentése óta sem változott lényegesen a húsipari munkáltatók magatartása a 2010. évi bérfejlesztések ügyében. A szakszervezet érdekkörében működő cégek egyikénél sem került sor bérmegállapodás aláírására.
A HDSZ Országos Sztrájkbizottsága hozzájárult, hogy megalakuljanak a helyi sztrájkbizottságok és elvégezzék a sztrájkszabályzat szerint előírt munkát, megszavaztassák a tagságot.
|
MSZOSZ elvárások - válaszok
|
Az MSZOSZ, áttekintve az ország, a munkavállalók helyzetét, megfogalmazta elvárásait a következő kormányzati programmal kapcsolatban. Lényegesnek tartjuk, hogy a kormányzásra készülő pártok megismerjék azokat, és a munkavállalók is megismerhessék a rájuk adott válaszokat.
Az országgyűlési választásokra készülő pártok közül a Fidesz - Magyar Polgári Szövetség, és a Magyar Szocialista Párt adott választ a megfogalmazott elvárásokra.
|
MSZOSZ Szocialista-Szociáldemokrata Platform
|
Március harmincadikán Mesterházy Attila, az MSZP miniszterelnök-jelöltje aláírásával biztosította a szakszervezeti szövetség Szocialista-Szociáldemokrata Platformját együttműködéséről, illetve arról, hogy a jövőben a Magyar Szocialista Párt és a szakszervezetek hasonló irányelvek alapján, a munkavállalók képviseletében kívánnak dolgozni, függetlenül attól, hogy a párt kormányzati vagy ellenzéki szerepbe kerül a választások után.
Ugyanekkor Mesterházy Attila "Nyilatkozatot" adott át Pataky Péternek, a Magyar Szakszervezetek Országos Szövetsége elnökének.
|
Szolidaritás
|
A Lite-On csoporthoz tartozó (volt Philips) Automotiv Playback Kft. bezárja üzemét a győri ipari park területén. Ez több, mint ötszáz munkavállalót érint!
A Vasas Szakszervezeti Szövetség megkezdte a tárgyalásokat a cégvezetéssel a csoportos létszámleépítésről.
A szolidaritási nyilatkozatokat a vasas.mszoszgyor@mail.datanet.hu címre várják!
|
A Szabad Vasárnapért
|
A Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezete változó politikai-gazdasági környezetben küzd az üzletek vasárnapi nyitva tartása ellen. Bízik abban, hogy a vasárnapi munkavégzés visszaszorításáért síkra szálló történelmi egyházak, szakszervezetek, civil szervezetek mellett az emberek is elfogadják és megértik, hogy mindez nemcsak a kereskedelmi dolgozók és más munkavállalók számára hasznos, hanem általános társadalmi és egyéni érdekeket is szolgál.
|
Kitüntetés
|
Dr. Horn János a „Magyar Köztársaság Arany Érdemkereszt” kitüntetésben részesült 2010. március tizenötödike alkalmából.
A nemzeti ünnep alkalmából odaítélt kitüntetés, a Magyar Köztársasági Arany Érdemkereszt az 1991. évi XXXI. törvénnyel alapított Magyar Köztársasági Érdemkereszt legfelső fokozata.
Gratulálunk kollégánknak, munkájában további sikereket kívánunk.
|
Nemzetközi konferencia - Kecskemét
|
"Szakszervezeti struktúrák, szakszervezetek egyesülései az EU-ban" címmel három napos nemzetközi képzést szervez az MSZOSZ Dél-alföldi Regionális Képviselete a belgrádi FES iroda közreműködésével. Hat ország, kilenc szakszervezetének képviselői vesznek részt azon a konferencián, amely március 26-án kezdődik és 28-ig tart.
|
HDSZ közlemény
|
A Húsipari Dolgozók Szakszervezete Elnöksége úgy döntött, hogy a HDSZ Kongresszus által jóváhagyott Sztrájkbizottsága kezdje meg a sztrájkszabályzat szerinti tevékenységét.
Az Elnökség döntését a húsiparban kialakult helyzet tette szükségessé. A szakmában szokásos módon ebben az időszakban zajlanak a bértárgyalások, esetenként a kollektív szerződések megújítására is sor kerül.
|
Közös Nyilatkozat
|
A Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetsége, valamint a Magyar Szakszervezetek Országos Szövetsége, mint az Országos Érdekegyeztető Tanács munkáltatói és munkavállalói oldalának tagjai a munkahelyi munkabiztonsági és munkaegészségügyi helyzet javítása érdekében akció programot indítanak, amelyről közös nyilatkozatot írt alá Dr. Futó Péter, az MGYOSZ és Pataky Péter, az MSZOSZ elnöke.
|
Munkavállalói elvárások
|
Az MSZOSZ, áttekintve az ország, a munkavállalók helyzetét, megfogalmazta elvárásait a következő kormányzati programmal kapcsolatban. Lényegesnek tartjuk, hogy a kormányzásra készülő pártok megismerjék azokat, és a munkavállalók is megismerhessék a rájuk adott válaszokat, amelyeket fórumainkon megismertetünk a dolgozókkal.
|
Nemzetközi Nőnap
|
Valamennyi nap "nőnap" legyen - hangzik el sokszor ma. Ez talán nem mindig sikerül így, ám van egy alkalom, amely figyelmeztet bennünket erre. Ma éppen 100 esztendeje ünnepeljük meg a hölgyeket, világszerte. Ez üdvözlés és figyelmeztetés is egyben. A nőnap eredendően a mai felköszöntős, virágcsokros ünnepléssel szemben abból az évszázadok óta tartó küzdelemből alakult ki, amelynek célja, hogy a nők a férfiakkal egyenlő feltételek mellett vállalhassanak részt a társadalomból. Ez még a világ szerencsésebb felén sincs teljes mértékben így. Való igaz, számos országban töltenek be vezetői tisztséget - kormányok, nagyvállalatok, kulturális intézmények élén - még sok területen lelhető fel az egyenlőtlenség. A mai alkalom jó lehetőséget ad arra, hogy végiggondoljuk, mit tehetünk meg 2011. március nyolcadikáig annak érdekében, hogy mérsékeljük az egyenlőtlenséget.
|
2010. március 4. - Húsz éves az MSZOSZ
|
A Magyar Szakszervezetek Országos Szövetsége megalakulásának 20. évfordulója alkalmából Ünnepi Szövetségi Tanácsülést tartott. A közel félezer résztvevő tevékeny alakítója, formálója volt az elmúlt két évtizednek. A többség már a kezdetek óta, amikor még csak a szándék, az akarat volt jelen - a társadalmi átalakulásban is meg kell őrizni a munkavállalói érdekvédelmet -, vett, vesz részt az MSZOSZ munkájában. Az azóta eltelt évek mindegyike tartalmas teendőket, jelentős feladatokat jelentett a szakszervezeteknek, a bennük dolgozó embereknek. Munkájuknak köszönhető, hogy a közösségek számos eredményt értek el a munka világában. A huszadik születésnap, a számvetés mellett, az előretekintésre is módot ad. A társadalomnak, a dolgozó embernek a szakszervezetre a jövőben is szüksége van.
|
TE Ganz-Röck Zrt., Kiskunfélegyháza
|
"Ideiglenes" megállapodás aláírásával helyreállt a munkabéke a kiskunfélegyházi gyárban. Március elsején - a vasasszakszervezet sztrájkbizottságának javaslatára -, a munkavállalók munkásgyűlés keretében - egyhangúlag -, az alábbi követelést fogadták el, amelyet átadták a munkáltatónak.
|
TE Ganz-Röck Zrt., Kiskunfélegyháza
|
A Vasas Szakszervezeti Szövetség kiáll a munkavállalók jogos követelései mellett
A TE Ganz-Röck Zrt.-nél, Kiskunfélegyházán dolgozó kollégáink tavaly november óta küzdenek munkahelyükért, megdolgozott bérükért. Az elmúlt időszak bővelkedett fordulatokban, újabb és újabb helyzethez, körülményhez igyekeztek alkalmazkodni a dolgozók, hogy fizetségüket megkapják. Sajnos, átlagosan, több hónapnyi fizetéssel maradnak el a tulajdonosok. Nagyon nehéz úgy ellátni egy munkát, hogy létbizonytalanságban van a család. A szakszervezet helyi és regionális vezetői ezekben a hónapokban rendszeresen tárgyaltak a menedzsmenttel. Amikor szükséges volt a Vasas Szakszervezeti Szövetség legfelső szinten képviselte magát a tárgyalások során, és amikor a nyomásgyakorlás legsúlyosabb eszközét kellett igénybe venni, sztrájkba léptek a dolgozók.
|
Sikeres bérmegállapodás a Dunaferrnél
|
2010-re közel nyolc százalékos bérfejlesztésről született megállapodás az ISD Dunaferr ZRt.-nél február közepén. A több fordulóból álló tárgyalássorozatban a szakszervezet tárgyalói mindvégig ragaszkodtak álláspontjukhoz, a bérfejlesztés mértékéhez. A menedzsment általi 4,1 százalékos bérfejlesztési javaslatról jutottak el a 7,925 százalékos bérfejlesztéshez.
|
Közlemény
|
Az Országos Érdekegyeztető Tanács munkavállalói oldalát alkotó szakszervezeti szövetségek megdöbbenéssel értesültek arról, hogy az Országgyűlés elfogadta a rendezett munkaügyi kapcsolatokról rendelkező törvény módosítását.
|
Tiltakozás és eredménye
|
A melegétel-utalványok elfogadási helyeinek korlátozása miatt tiltakozását fejezte ki a Vasas Szakszervezeti Szövetség, amely Oszkó Péter pénzügyminiszternek eljuttatott levelében az APEH ez irányú állásfoglalásának visszavonását sürgette. Már a válasz is megérkezett! Pontosították az APEH állásfoglalást, eszerint 2010. évben ugyanaz az elfogadási és felhasználási gyakorlat lesz alkalmazható a meleg étkezési-utalványokra vonatkozóan, mint 2009-ben.
|
PÁLYÁZATI FELHÍVÁS
|
Pályázati felhívás munkahelyteremtő beruházások támogatására
A foglalkoztatás elősegítéséről és a munkanélküliek ellátásáról szóló 1991. évi IV. törvény 18. §-a, továbbá a foglalkoztatást elősegítő támogatásokról, valamint a Munkaerőpiaci Alapból (a továbbiakban: MPA) foglalkoztatási válsághelyzetek kezelésére nyújtható támogatásról szóló 6/1996. (VII. 16.) MüM rendelet (a továbbiakban: Rendelet) 18. és 18/A. §-ai alapján - az MPA foglalkoztatási alaprész 2010. évi központi keretéből - a Szociális és Munkaügyi Minisztérium (a továbbiakban: minisztérium) pályázatot hirdet munkahelyteremtő beruházások támogatására. A pályázat alapján 1,5 milliárd Ft támogatási keretösszeg áll a pályázók rendelkezésére, amely európai uniós támogatást nem tartalmaz.
|
SZOLIDARITÁS
|
A GM Opel antwerpeni gyárának - néhány nappal ezelőtt bejelentett - bezárását, ezt az egyoldalú, és gazdaságilag indokolatlan döntést, az Európai Munkavállalói Fórum (EEF), valamint az Opel és a Powertrain üzemek szakszervezetei elítélik. Szolidárisak vagyunk az antwerpeni kollégákkal. A Vasas Szakszervezeti Szövetség felhívással fordult a dolgozókhoz. Az antwerpeni kollégákkal való online szolidaritási levél aláírását - egyetértés esetén - az alábbi weboldalon lehet megtenni:
http://www.solidarityforopelantwerp.be/en/Text.aspx
|
Ülésezett a Szövetségi Tanács
|
2010. január 27.-én került sor az MSZOSZ Szövetségi Tanács ez évi első ülésére. Ezúttal is lényeges témák szerepeltek a tanács tagjai előtt. Idén kerül sor a szövetség hetedik kongresszusára, és márciusban lesz húsz esztendeje, hogy megalapították a Magyar Szakszervezetek Országos Szövetségét. Az előterjesztésekről szavazás döntött.
|
OÉT plenáris ülés
|
Ebben az évben 2010. január huszonkettedikén tartotta meg első plenáris ülését az Országos Érdekegyeztető Tanács. Az OÉT ülés napirendjén szerepelt a munkába járással kapcsolatos utazási költségtérítésről szóló előterjesztés, valamint a Nyugdíjbiztosítási Ellenőrző Testület elnöke tájékoztatót adott a Nyugdíjbiztosítási Ellenőrző Testület 2009. évi tevékenységéről. A plenáris ülésen a munkaadók kezdeményezték a sztrájktörvény módosítását, esetleg egy ezzel összefüggő magatartási kódex megalkotását.
|
Mi változott meg idén?
|
ADÓ, TB, NYUGDÍJ, SZOCIÁLIS JUTTATÁSOK
- 2010-ben mennyit fizetünk és mennyit kapunk? -
A 2010-es évre vonatkozó adóval, TB-vel, nyugdíjjal és a szociális juttatásokkal kapcsolatos változásokról, szabályokról tartottak előadást a Vasas Szakszervezeti Szövetségben.
|
Legyünk tájékozottak
|
Munkajogi kérdésekben (is)
Ingyenes munkajogi tájékoztató füzetet állítottak össze az MSZOSZ szakemberei egy közös magyar-osztrák projekt keretében. " Célunk az, hogy javítsuk a magyar munkavállalók jogismeretét." - mondta el Horváth Csaba projektmenedzser, az MSZOSZ Nyugat-dunántúli Regionális Képviseletének vezetője. A kötetben magyarul és németül lehet olvasni a legfontosabb magyarországi munkajogi kérdésekről. Az ingyenes kiadványhoz a munkaügyi kirendeltségeken, a Jogpont, és az MSZOSZ irodáiban lehet hozzájutni.
|
Dunaferr DV. Vasas Szakszervezeti Szövetség
|
A 2010. január 05-i sajtó hírekben olyan információ jelent meg, miszerint az ISD Donbass Csoport - melynek tagja az ISD Dunaferr Zrt is - 51 %-át megvásárolta az orosz Külkereskedelmi Bank. A 2010. január 06-i Dunaújvárosi Hírlap is kész tényként közölte ezt a hírt.
Mivel az elsődleges hírforrás egy orosz újság volt, ezért mi ezt nem tekinthetjük hiteles információnak.
A tulajdonosok részéről jelenleg sem a Dunaferr DV. Vasas Szakszervezet, sem az ISD Dunaferr Zrt. Felügyelő Bizottság tagjai nem kaptak olyan tartalmú információt, ami a megjelent hírt alátámasztaná.
|
APEH a jövő évi juttatásokról
|
Frissítették az APEH honlapot! Felhívjuk a figyelmet, hogy az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal (APEH) honlapján, a "Tájékoztató egyes természetbeni és béren kívüli juttatások áthúzódó adókötelezettségéről" címmel értelmező frissítés jelent meg.
Külön felhívjuk a figyelmet a 2. pontra, ami egyértelművé teszi, hogy milyen korlátok között biztosítható még ebben az évben a jövő évi juttatások egy része.
|
Változások, lehetőségek
|
Bizonyos feltételek teljesülésével, a munkáltatók a 2010-ben esedékes béren kívüli juttatásokat is adómentesen, a 2009-es szabályok szerint adhatnak a munkavállalóknak. Az Apeh honlapján tájékoztatót jelentettek meg.
|
Megállapodás született az OÉT mai ülésén
|
A jelenlegi 71 500 forint helyett 2010. január 1-tõl 73 500 forintos minimálbérrõl, 89 500 forintos garantált szakmunkás bérminimumról, valamint a nettó keresetek reálértékének megõrzésének ajánlásáról állapodtak meg az Országos Érdekegyeztetõ Tanács mai, december elsejei, plenáris ülésén a három oldal képviselõi.
|
HVDSZ 2000 Kongresszus
|
2009. november huszadikán került sor a Helyiipari és Városgazdasági Dolgozók Szakszervezete 2000 III. kongresszusára. Az előző kongresszus óta végzett munkáról szóló beszámoló, és a következő öt esztendő programjának megvitatása és elfogadása, valamint az alapszabály módosítása mellett tisztségviselők megválasztására is sor került. A kongresszus újabb egy évre megbízta dr. Pék Zsoltot az elnöki, Halász Jánosnét az alelnöki, és a GEB Bizottságot a feladatok ellátásával.
|
Húsipari Dolgozók Szakszervezete
|
A Húsipari Dolgozók Szakszervezetének 2009. november 26-28-án, Kaposváron tartott kongresszusa fontosnak ítélte, hogy a jövőben növekszik az élelmiszer, mint stratégiai termék jelentősége. Fordulatra van szükség a válságban lévő magyar húságazatban. Közös érdekünk az állattenyésztés bővítése, a húsipar fejlesztése és új munkahelyek létrehozása.
|
XXXV. VASAS kongresszus
|
A Vasas Szakszervezeti Szövetség harmincötödik kongresszusa eredményesen befejezte munkáját. A 2009. november 27.-28.-án megtartott kongresszuson választásra is sor került, öt évre megválasztotta vezető tisztségviselőit. Elnöki pozícióra újraválasztották Balogh Bélát, az alelnöki tisztségre pedig Spieglné Balogh Líviát szavazta meg a Kongresszus.
A Kongresszus elbúcsúztatta a nyugdíjba vonuló Hódi Zoltán érdekvédelmi alelnököt.
|
OÉT
|
Közeledtek az álláspontok, de nem eléggé
Nem született megállapodás az Országos Érdekegyeztető Tanács mai (2009. november 27.) ülésén sem. A felek, a mintegy hat órás, két és három oldalú tárgyalássorozat után egyhangúlag leszögezték, hogy több pontban hasonlóak az elképzelések, mégsem jutottak el a közös álláspontig. Az oldal képviselői szerint: néhány napra szükség van ahhoz, hogy átgondolják a javaslatokat, újraértékeljék azokat és ezt követően térjenek vissza a tárgyalóasztalhoz.
A következő plenáris ülésre 2009. december elsején kerül sor.
|
XXXV. Kongresszus a Vasasban
|
2009. november 27.-28.-án tartja XXXV. Kongresszusát a Vasas Szakszervezeti Szövetség. A Kongresszus nyitott programjain részt vesz és felszólal Jyrki Raina, a Nemzetközi Fémipari Dolgozók Szövetségének főtitkára, Peter Scherrer, az Európai Fémipari Dolgozók Szövetségének főtitkára, Pataky Péter, az MSZOSZ elnöke. A kormány részéről dr. Herczog László szociális és munkaügyi miniszter vesz részt a kongresszuson.
|
ÉDSZ képzés, Mezőkövesden
|
Az Élelmiszeripari Dolgozók Szakszervezete 2009. november 20-21.-én tartotta meg az évi szokásos képzését, amelynek témája ezúttal "Az élelmiszeripar helyzete", illetve "A 2010-es adó jogszabályok" volt.
|
III. OÉT Kupa
|
Másodszor nyerte el a munkavállalók csapata az OÉT Kupát.
Ezúttal támadó- és védőjátékban egyaránt kiemelkedőt nyújtott a csapat. A torna legjobb kapusa, mezőnyjátékosa és gólkirálya is közülük került ki.
|
Tartozz közénk!
|
A VDSZ új weboldallal jelentkezett, amelynek célja a szakszervezetekről és a munka világával kapcsolatos ismeretek, élmények közkinccsé tétele blog formában.
A VDSZ Ifjúsági Tagozatának kezdeményezésére indult el a Tartozz Közénk! közösségi blogportál.
|
OÉT - újabb forduló
|
Pataky Péter, az oldal szóvivője, a munkavállalói érdekvédők nevében azt javasolta az Országos Érdekegyeztető Tanács (OÉT) 2009. november huszadikai, plenáris ülésén, hogy a 2010. évi minimálbér 76 ezer forint legyen.
|
SDSZ kongresszus
|
Sikeresen befejezte munkáját az SDSZ V. kongresszusa.
A november közepén sorra került kongresszuson, a szóbeli vitaindító után felszólalt Hernádvölgyi Andrea, az MSZOSZ alelnöke, aki hozzászólásában kiemelte a szervezeti integráció lehetőségét és szükségszerűségét. A Kongresszus elfogadta az elmúlt időszakról szóló beszámolót, majd meghatározta programját a következő öt évre, módosította Alapszabályát, illetve szavazással döntött, a következő ciklus tisztségviselőiről. Az SDSZ újra megválasztott elnöke Dékán Jenő, alelnöke Horváth István lett.
|
VDSZ XXXIII. kongresszus
|
Székely Tamás személyében új elnöke van a Vegyipari, Energiaipari és Rokon Szakmákban Dolgozók Szakszervezeti Szövetségének (VDSZ).
A szervezet 2009. november tizenkilencedikei rendkívüli, előrehozott tisztújító kongresszusán nyugdíjazás miatt leköszönt Paszternák György, korábbi elnök. "Ne legyenek illúziónk: a dolgozókon és a szakszervezeteken senki nem fog megkönyörülni, továbbra is mindent magunknak kell kiharcolni." - szögezte le beszédében a leköszönő elnök.
A VDSZ új alelnökének Kiss Bélát, a vegyipari ágazat - PKDSZ - elnökét választották meg a küldöttek.
|
Gazdák az Alkotmánybíróság előtt
|
Tizenhét agrárszervezet - köztük a MEDOSZ - szervezésében több száz gazdálkodó és érdekvédő demonstrált e hét közepén az Alkotmánybíróság épülete előtt. Szokatlan lépésükkel mielőbbi döntésre sürgetik a testületet az egységes mezőgazdasági támogatási rendszer (SPS) bevezetéséről és a működtetéséről szóló törvényről, amely létszükséglet számukra. Ennek érdekében a szervező agrár érdekképviseleti és szakmai szervezetek megbízottai petíciót adtak át az Ab képviselőjének.
|
Bérmegállapodásra készülve
|
Pro és kontra érvek a jövő évi bérekkel kapcsolatban az OÉT tárgyaló felei között. A munkavállalói érdekvédők látják az emelés forrását, a munkáltatói oldal ezzel ellentétes véleményen van.
A forrásokról, a tárgyalás, a megállapodás igényéről, szükségességéről beszélt az újságírók kérdéseivel kapcsolatban Pataky Péter, az MSZOSZ elnöke, az MTV m1 "Ma Reggel" című műsorában.
|
OÉT: (még) nincs megállapodás
|
Nem közeledtek, és nem távolodtak az álláspontok az Országos Érdekegyeztető Tanács (OÉT) mai (november 12.-i) ülésén.
A munkáltatói oldal a minimálbér összegét továbbra is 73 ezer forintban határozta meg, a garantált bérminimumot, pedig változatlanul kívánja hagyni - igaz, mindezt írásba adta. Ez az ajánlat a munkavállalói oldal számára elfogadhatatlan.
|
Bérmegállapodást mielőbb
|
A Magyar Szakszervezetek Országos Szövetsége szerint mielőbbi bérmegállapodásra van szükség az Országos Érdekegyeztető Tanácsban, hogy haladéktalanul elkezdődhessenek a bértárgyalások a cégeknél, és december 31-ig be is fejeződhessenek – hangsúlyozta a sajtó érdeklődésére Hernádvölgyi Andrea, az MSZOSZ alelnöke, az OÉT következő fordulója előtti napokban.
|
Megrendülten
|
Szomorú szívvel tájékoztatunk, hogy Újvári Károly kollégánk, barátunk, az MSZOSZ Zala Megyei Képviseletének vezetője, a Vasas Szakszervezeti Szövetség Zala Megyei elnöke, az Építők Zala Megyei Szakszervezete elnöke a mai napon elhunyt.
|
OÉT: mínusz kétezer, plusz ezerötszáz
|
Érdemi tárgyalás zajlott az Országos Érdekegyeztető Tanács mai fordulójában. Minimálbér ügyében közeledtek az álláspontok: az Országos Érdekegyeztető Tanács munkavállalói oldala 78 ezerre csökkentette korábbi 80 ezer forintos követelését, a munkaadók pedig a jelenlegi 71 500 forint befagyasztása helyett 73 ezer forintos legkisebb bérre tettek javaslatot. A szakmunkások bérminimumának emelésére ugyanakkor továbbra sem látnak lehetőséget. A munkavállalói oldal képviselői ezt az összeget 87 500 forintról 91 ezerre emelnék. A bértárgyalás jövő csütörtök délután folytatódik.
|
SIGNAL Biztosító
|
A szakszervezetek és a SIGNAL Biztosító Zrt. hosszú távú együttműködése eredményeként a biztosítótársaság számos, a szakszervezeti tagoknak előnyös ajánlatot dolgozott ki. Az alábbiakban ezekkel ismerkedhetnek meg.
|
Szolidaritási Nyilatkozat
|
Egy órás figyelmeztető sztrájkot tartottak a TE Ganz Röch ZRt. kiskunfélegyházi gyárának dolgozói szerda délelőtt, miután két hónapja nem kapták meg jogos járandóságukat. A munkabeszüntetésben a dolgozók közel 80 százaléka vett részt.
|
KASZ Országos Értekezlet
|
A Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezete 2009. október 29.-én Országos Értekezletet tartott. A rendezvény lehetőséget adott számvetésre, az elmúlt tizenkét hónap összegzésére, és az elkövetkező egy év feladatainak a meghatározására.
Dr. Sáling József elnök ismertette a beszámolót, és a programot, illetve Mátraházi István alelnök az Állásfoglalást. A küldöttértekezlet egyhangúlag elfogadta azokat.
|
Sztrájkolnak a vasutasok kedd délelőtt
|
Figyelmeztető sztrájkot tart az öt vasutas reprezentatív szakszervezet kedden (október 27.) délelőtt 10 és 12 óra között, a mellékvonalak tervezett bezárása elleni tiltakozásul - közölte Simon Dezső, a Vasutasok Szakszervezete elnöke hétfőn, a munkaügyi vitát követően. A sztrájk a MÁV mellett a GYSEV vonalait is érinti.
|
Állásfoglalás és Nyílt levél
|
Az MSZOSZ Szövetségi Tanácsa 2009. október huszonkettediki ülésén "Állásfoglalást" fogadott el a válságkezelés helyzetéről, a bértárgyalások állásáról, valamint "Nyílt levelet" fogalmazott meg Bajnai Gordon Miniszterelnök úrnak.
|
Nemzetközi Szakszervezeti Szövetség I. Nőkongresszusa
|
Október 19−én a Nemzetközi Szakszervezeti Szövetség (NSZSZ) elnöke, Sharan Burrow megnyitotta az NSZSZ I. Nőkongresszusát, mintegy 300 delegált részvételével. A világ szinte minden országa szakszervezeti szövetségeinek nőszervezetei képviseltetik magukat ezen a valóban történelmi jelentőségű eseményen.
|
Munkavállaló Nők Országos Konferencia - Állásfoglalás
|
"A munkavállaló nők a válságban" - gondolat jegyében rendezett konferencia résztvevői megállapították, hogy az egész világot, s benne Magyarországot is erőteljesen sújtó pénzügyi és gazdasági válság következtében munkahelyek ezrei szűntek és szűnnek meg napjainkban is, mely mind a férfiak, mind a nők körében jelentős mértékben növelte a munkanélküliséget, tovább rontva az amúgy is nagyon alacsony aktivitási rátát.
|
Munkavállaló Nők IX. Országos Konferenciája
|
A Magyar Szakszervezetek Országos Szövetsége Női Választmánya a többi szakszervezeti konföderáció nőszervezetei közreműködésével idén kilencedik alkalommal szervezte meg a Magyar Nők Országos Konferenciáját.
|
Az RDSZ XXXII. kongresszusa
|
A Ruházatipari Dolgozók Szakszervezete 2009. október 9.-10.-én, Balatongyörökön tartotta harminckettedik kongresszusát. A küldöttek legfontosabb döntése, hogy az RDSZ fúzióra lép a Bánya, - Energia- és Ipari Dolgozók Szakszervezetével.
|
Szakszervezeti villanófény
|
Fiatalok csoportjai lepték el Magyarország nagyvárosainak központját október hetedikén, a Tisztes Munka Világnapján. Feltűnő, szakszervezetis pólókban, különböző jelszavakat a magasba emelve, és sípszóra mozdulatlanná dermedve keltették fel a figyelmet azokban a járókelőkben, akik sokszor napról-napra, ugyanazon az útvonalon, ugyanabban az időben sietnek munkába, vagy éppen onnan hazafelé. Most Ők is egy pillanatra megtorpantak, meg-megálltak és elgondolkodtak a látottakon. A felmerülő kérdésekre azokban a szórólapokban kaptak választ, amelyeket kollégáink osztogatták a járókelők között.
Beszédes számokkal, adatokkal, tényekkel ismerkedhettek meg.
|
MSZOSZ Állásfoglalás
|
Az MSZOSZ Elnöksége ismételten felemeli szavát a "Tisztes Munka Világnapján" az ideiglenesen és munkaerő kölcsönzés keretében foglalkoztatott munkavállalók biztonságáért. Tiltakozunk a sajátos munkaviszonyból adódó diszkriminációk ellen.
|
Maratoni Jogpont
|
A Közép-magyarországi Jogpont Hálózat október 4-én Információs napot rendez a 24. SPAR Budapest Nemzetközi Maraton keretében, melyre ezúton szeretettel meghívjuk.
Október 4-én a futóké lesz a főszerep Budapesten. A futás kedvelői a főváros legszebb részein keresztül futva teljesítik választott távjukat a maratontól egészen a 600 méterig - a mezőny hatalmas, mintegy tizenöt-ezren húznak futócipőt ezen a napon. A Futófesztivál keretében bemutatkoznak olyan civil kezdeményezések is, akik számára elsődleges fontosságú az egészséges, minőségi életmód, a tudatos életvitel.A civil falu keretében mutatkozik be a JOGPONT HÁLÓZAT is, tovább növelve az országosan már 10.000-es ügyfélforgalmú érdekvédelmi kezdeményezés népszerűségét.
Velünk, a JOGPONT CSAPATTAL két, illetve három helyszínen lehet találkozni, együtt tölteni a vasárnapi napot.
|
